Így védekezzünk a zajszennyezés ellen


Így védekezzünk a zajszennyezés ellen

A különböző elektronikus és közlekedési eszközökből, gépekből áradó zaj kikerülhetetlen, különösen a városi környezetben. Ezzel egy idő után mindenki megtanul együtt élni, azzal viszont sokan nincsenek tisztában, hogy milyen károsan hat a hallásukra.

A hangerő mértékegysége a decibel - minél magasabb a decibelszám, annál hangosabb az adott zaj. Az idő előrehaladtával a hangok rezgése károsíthatja a belső fül szerkezetét, illetve az ott található idegsejteket is. A 80 decibel feletti hangokkal történő találkozás már a halláskárosodásveszélyét is magában hordozza. Egy átlagos beszélgetés hangereje 60 decibel, az erős forgalom zaja 80-90 decibeles is lehet, egy hangosabb koncerten pedig akár 110 decibeles hangerőnek is ki lehetünk téve. Az olyan erős zajok, mint a pisztolylövésé vagy a repülőgépmotoré komoly és tartós halláskárosodást is okozhatnak még akkor is, ha csak nagyon rövid ideig halljuk őket. Mindezek miatt érdemes elővigyázatosnak lenni, ha a hallásunk épségét hosszú távon is szeretnénk megőrizni.

Az idő előrehaladtával a hangok rezgése károsíthatja a belső fül szerkezetét

Kerüljük a maximális hangerőt!

Ha például fejhallgatóval, fülhallgatóval hallgatunk zenét, akkor sose használjunk maximális hangerőt, hiszen ezek az eszközök közvetlenül a fülünkbe irányítják a hangot. A legtöbb akár 100 decibeles hangerőt is el tud érni, ami jóval túl van azon, amit egészségesnek nevezhetünk. Az Egészségügyi Világszövetség kutatása szerint a fej- és fülhallgatók miatt több mint egymilliárd fiatal hallása van komoly veszélyben. Amellett, hogy a hangerőre is ügyelni kell, figyeljünk rá, hogy naponta másfél óránál tovább ne használjuk ezeket.

 

Érdemes beszerezni egy pár füldugót is, amelyet nemcsak alváshoz, hanem akár munka vagy utazás közben is használhatunk, mivel a különböző háttérzajok is igen károsak a fülnek még akkor is, ha már hozzájuk szoktunk. Ez különösen azoknak fontos, akik kifejezetten hangos munkakörnyezetben, például munkagépekkel dolgoznak.

 

Figyeljük folyamatosan a hallásunkállapotát, mert a halláskárosodás megelőzésének egyik kulcseleme,  hogy észrevegyük, ha a fülünk romlani kezd. Kutatások szerint a legtöbb ember csak az első halláskárosodásra utaló tünetek észlelése után 7(!) évvel megy orvoshoz, amikor a károsodás már gyakran visszafordíthatatlan. Ha sokat cseng a fülünk, azt tapasztaljuk, hogy az egyik fülünkre rosszabbul hallunk, mint a másikra, vagy már csak a legmagasabb hangfokozatok egyikén tudjunk tisztán kivenni a tévében vagy a rádióban elhangzó mondatokat, akkor mindenképpen keressünk fel egy szakembert.

 

Emellett pihentessük a fülünket: a lehető legtöbb időt próbáljuk csendes,  illetve teljesen zajmentes környezetben tölteni, ahol nincsenek elektronikus eszközök. Legalább napi 1-2 órára (az alvásidőn kívül) lenne szüksége a fülünknek, hogy az állandó zajártalomból regenerálódni tudjon.


Partnereink



Foglaljon hallásvizsgálatra időpontot nálunk még ma, hogy közelebb jusson a tökéletes hallás élményéhez!

Időpontfoglalás